Aventinus Nyelvstúdió Aventinus Nyelvstúdió

Robina Iskola

MENÜ   
ISMÉT   

1. feladat

A mese szövege alapján párosítsd a következő szavakat!


zöld
buckás
sík
utakon
dombokon
földeken


A kívánság

     Elindult robogva a három jó barát a piros autó, a kék autó és a zöld autó. Mentek zöld dombokon, buckás földeken, sík utakon. Mint oly sokszor, most sem tudták, hogy merre menjenek, csak játszani akartak, jól érezni magukat. Ahogy mentek a hosszú úton, arra lettek figyelmesek, hogy pöfög, berreg, mély hangon morog a piros autó. Bizony a visszapillantó tükörből is láthatták volna, hogy lemaradt, de annyira száguldottak előre, hogy nem vették észre, csak később. A piros autó pedig addigra már csak pöfögött és pufogott. Megálltak.
     Mi a bajod piros autó? – kérdezte a zöld.
     A piros autó nem látott a méregtől, a többiek pedig a füsttől, ami a piros autóból áradt ki mérgében.
     Mi a bajod piros autó? – kérdezte a zöld újra.
     De továbbra is csak a füstöt fújta ki magából… A kék autó gondolta, hogy jobb, ha hagyja, hogy a piros autó kifújja a mérges gőzt, ezért odébb ment, hogy egy picit békén hagyja.
     Így csak arrébb gördült a kék autó, felnézett az égre és arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha ő is ott fent repülhetne, no nem madár, és nem is felhő szeretett volna lenni, hanem ég.
     Hhh.. sóhajtott mélyen. Ha én is ég lehetnék! Engem is mindig csodálnának, nyáron fehér habruhácskát öltenék magamra, és még télen is úgy érezhetném magam, mintha fehér vattapamacsok vennének körül. Nem szeretem ezeket a kemény öltözeteket, amik rajtam vannak, olyan nehezek. Szerintem nekem is jól állna a fehér. De kár, hogy én csak kék vagyok. Búslakodott picit.
     Ez alatt az idő alatt elúszott a szürke füst és a piros autó újra látszott. Észrevették a kék autót és odamentek mellé. Mit csinálsz kék autó?
     Szeretnék én is ég lenni! – Vágyakozott a kék!
     De miért szeretnél ég lenni?
     Szeretném, ha ilyen fehér pamacsok vennének engem is körül, szerintem nekem jól áll a fehér.
     Igen, de erről az ég nem tud, nem is érez semmit, akkor is szeretnéd?
     Elgondolkodott a kék autó, de a fejét egyre csak vágyakozva tartotta fölfelé.
     Egyszer csak kolompolást hallottak a közelből. Csakhamar látták, hogy egy csapat fehér gyapjas bárány közeledik. A piros és a zöld autó gyorsan félrevonultak, de a kék annyira belefeledkezett az égbe, hogy végül már nem tudott a csorda elől elszáguldani.
     Először csak egy fehér gyapjas haladt el előtte, majd egyre több vette körül, végül moccanni sem tudott. Csak akkor, amikor elszéledtek. Olyan volt a kék autó a kékségével és az előtte, mögötte, eliszkoló fehér gyapjas állatokkal, mintha maga lett volna a kék ég. Nem igazán félt, de nem is volt számára öröm. Csak állt ott egy helyben és moccanni sem tudott, viszont minden más haladt körülötte.
     A többiek gyorsan odasiettek hozzá a nyáj távozásával. Most éppen olyan voltál, mint maga az ég a bárányfelhőkkel, nagyon tetszett…- örvendezett együtt a piros és a zöld autó.
     De kár, hogy én ebből nem láttam semmit. – szólalt meg a kék autó.
     Látod? Vigyázz, hogy mit kívánsz! - Szólalt meg immár barátsággal a piros autó.
     Aztán egyre jobban beborult. A nyáj is az eső elől sietett, így hát tovább folytatta útját a piros autó, a kék autó és a zöld autó.

Szerző: Gál Tamás

Közzétéve: 2022-03-24 15:28:56

Ahogy a legtöbb honlap, ez a webhely is használ sütiket a weboldalain.