A kutyák félnek a tűzijátéktól

Skárta József: A kutyák félnek a tűzijátéktól

     Aznap hűvösen indult a reggel. Már augusztus vége volt, az igazi meleg nyári napok elmúltak. Persze még sütött a Nap, de már látható volt, hogy nem kúszik olyan magasra az égen.
     A szokásosnál nagyobb volt a nyüzsgés az utcán is. Napok óta mindenféle sátrakat építettek és utakat zártak le innen is, meg onnan is. Valahonnan monoton zúgást lehetett hallani, Ruby érezte, hogy valami készülőben van.
     Már elmúlt az ebéd is, amikor egyre erősebben hallható ricsaj szűrődött be a szobába. Olyan érdekes, ritmusos, dallamos és fura hangok voltak, mintha zene lenne. Egy igazi katonai zenekar masírozott a parkban. Elég hangos volt a zene, de Ruby cseppet sem bánta, mert szereti a nyüzsgést. Ott általában jó ételek is vannak és ez megnyugtatta őt.
     Így telt el a nap, kissé komótosan és olyan késő nyári hangulatban. Lassan elkezdett sötétedni, nem szólt már semmilyen ricsaj, csak az utcát most már tényleg lezárták. Ráadásul az utca végén sárga mellényben emberek álltak és megállítottak mindenkit, aki csak arrafelé ment. A kezükkel kalimpáltak, ha autó jött.
     „Mi ez a nagy csinnadratta?” - morfondírozott Ruby. Olyan sok ember ment el a ház előtt, hogy ilyet ő még nem is látott. Érdekes módon egyre nagyobb lett a csend. Olyan csend volt, hogy még a szellőt is hallani lehetett a nyitott erkélyajtón át.
     Egyszer csak hatalmas dörrenés törte meg a csendet, aztán egy újabb és egy újabb. Olyan volt, mint a mennydörgés, amit Ruby nagyon nem szeret, de ez még hangosabb volt és félelmetesebb. Villogott az égbolt, fura fényekkel és sokféle színben.
     „Mi ez a félelmetes hang? Honnan jön és miért kell, hogy ilyen hangos legyen?” Nézett Ruby körbe és bebújt a kanapé alá. Ott feküdt és ki sem mert onnan jönni.
     Olyan volt, mintha órák teltek volna el és ez az óra ólomlábakon járt volna. Nagyon sokáig tartott és hangos volt. Ruby a kanapé alól kukucskált és meg sem mert moccanni.
     Aztán egyszer csak vége lett. Mintha elfújta volna valami nagy szél az egészet. Még egy zene szólt az egész végén, amit talán ugyanaz a katonai zenekar játszott, aki a parkban járt délelőtt.
     Csend lett. Ruby szíve gyorsan dobogott, de lassacskán azért megnyugodott.
     Csak másnap reggel derült ki, amikor azt figyelte, hogy a gazdiék miről beszélgetnek. Arról, hogy ez egy tűzijáték volt. Minden évben egyszer augusztus 20-án van egy ilyen hangos és fényes valami, amikor nagy durrogó izéket lőnek fel a sötét égboltra, de ez csak az embereknek tetszik. A kutyák viszont nem tudják, hogy mi ez. Ők félnek tőle. Ruby legszívesebben elmondta volna ezt minden embernek. Hahó, a kutyák félnek a tűzijátéktól! Mert amelyik kutya el tud szaladni ilyenkor, az el is szalad világgá.
     - Még jó, hogy én be tudok bújni a kanapé alá és tudom, hogy a gazdiék ott vannak velem. -gondolta Ruby. Igaz, így sem szeretem és soha nem is fogom szeretni. Várom már, hogy sétálni menjünk, hogy megnézzem mi is történt ott pontosan tegnap este.
     Újból monoton gépek zaját lehetett hallani. Az emberek elkezdtek összepakolni az utcán.